Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsEleonora Incardona ezúttal sem maradt észrevétlen. A DAZN 35 éves műsorvezetője a Juventus–Napoli rangadón dolgozott a pálya szélén, ám a mérkőzés után nemcsak a futballról beszéltek vele kapcsolatban: elegáns, fekete ruhája pillanatok alatt elárasztotta a közösségi médiát.

Az olasz televíziós személyiség a Juventus 2–0-s győzelmével véget érő mérkőzésen egy rövid fekete ruhában jelent meg, amelyhez fekete harisnyát és magassarkút választott. A meccs után több fotót is megosztott az Instagram-oldalán, ahol már több mint egymillióan követik.
A képek természetesen nem maradtak visszhang nélkül. Incardona követői egymást túllicitálva dicsérték a műsorvezetőt, akit többen lenyűgözőnek és gyönyörűnek neveztek. A The Sun beszámolója szerint volt, aki egyenesen „istennőként” jellemezte az olasz szépséget.
Incardona az utóbbi időben nemcsak sportműsorvezetőként került a figyelem középpontjába. Magánélete is rendszeresen témát szolgáltat az olasz és brit sajtónak, ugyanis a Como középpályásával, Samuele Riccivel alkot egy párt. A futballista jelenleg kölcsönben szerepel Cesc Fabregas együttesében az AC Milantól.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.