Nagyon boldog volt a babára vágyó nő, amikor kiderült, hogy terhes, csakhogy az öröm hamarosan rémálommá változott. Kiderült, hogy magzat helyett egy gyorsan burjánzó tumor fejlődik a hasában. Végül mégis született gyereke.
A fejétől a bokájáig 27 gyilkos tumort mutattak ki a kisgyerek testében a modern képalkotó módszerek. Az orvosok a legrosszabbra készítették fel a szülőket, de csodával határos módon a kezelések hatására a kisfiú szervezetéből eltűntek a daganatok.
A szűrések, így például a nőgyógyászati szűrés akár életet is menthet, de legalábbis megkönnyítheti a kezelést, illetve szerencsés esetben meggyőződhetünk arról, hogy minden rendben van.
Közel ötvenmillió forintos gép megvásárlásával támogatja a Magyar Gyermekonkológiai Hálózatot a Max-Immun Rák-és Immunkutató Kft. A speciális sejtizolációs készülék képes arra, hogy megmentse a teljesen legyengült immunrendszerű rákbetegeket.
A túlzásba vitt napozás több elváltozást is okozhat a bőrön. A kisebb, esztétikai problémák mellett megjelenhetnek súlyosabb, rákmegelőző állapotra utaló jelek is.
Nem az operáció az egyetlen megoldás a rák génjével élő nőknek - több, egyszerűbb módon is csökkenthető a petefészekrák kockázata, derült ki egy új tanulmányból.
Negyed mázsás daganatot operáltak ki a 46 éves Toplak Anikó testéből az Országos Onkológiai Intézetben. Anikó 40 kiló lett a műtét után, lassan meggyógyul.
Új fegyver kerül a rák ellen küzdő orvosok kezébe. Két és fél éves kutatómunka után előállították a vese és a vizeletelvezető rendszer funkcionális, traumatikus és onkológiai betegségeinek kimutatására szolgáló gyógyszert.
A karcinoid tumorok lassan növekvő daganatok, amelyek a test bármely részén előfordulhatnak. Az ún. neuroendokrin daganatok csoportját képezik, általában az emésztőrendszerben képződnek (gyomor, vékonybél, vastagbél, végbél) vagy a tüdőben.
Amerikai kutatások szerint a krónikus prosztatagyulladásban szenvedők körében több, mint kétszerese a prosztatarák előfordulása, bár az összefüggés nem ok-okozati. Dr. Szűcs László, urológus a korai felismerés és kezelés jelentőségére hívta fel a figyelmet.
Meghalt Stephen Sutton, a rákbeteg brit fiú, aki internetes kampányában rekordösszeget, ötmillió fontot (1,8 milliárd forint) gyűjtött rákkutatásra - jelentette be szerdán a család.
Czeizel Endre leukémiával való küzdéséről is vall a Rákgyógyítás Magazin tavaszi lapszámában, amelyben egykori rákbetegek is beavatják az olvasókat élettörténetükbe.
Egy új amerikai tanulmány a lehető legkevesebb érintkezést tanácsolja azokkal a vegyi anyagokkal, amelyek leginkább növelhetik a mellrák kockázatát, és részét képezik a mindennapi életnek.
Tavaly novemberben már eltávolítottak egy bőrdaganatot Hugh Jackman orráról, s a 45 éves színész tegnap Instagram-oldalán bevallotta, hogy az utóbbi napokban nem véletlenül fotózták le ismét ragtapasszal az orrán.
A Vírusos Májbetegek Országos Egyesülete kommunikációs kampánnyal hívja fel az alapellátásban gondozott érintettek és a családorvosok figyelmét a májrák időben történő felismerését szolgáló hasi ultrahang vizsgálatok jelentőségére a már diagnosztizált májbetegeknél.
Egy fekete duzzanat jelent meg Connie McAughey lábán, így szülei azt hitték, hogy allergiás a szúnyogcsípésre. A vizsgálatok során azonban kiderült, hogy rákos daganata van.
A prosztatarák nagyobb valószínűséggel újul ki sikeres műtét után az A vércsoportú férfiaknál, mint a 0 vércsoportba tartozóknál - erre az eredményre jutott egy japán kutatás.
Többségük jól kezelhető, a gyógyulási arány magasabb, mint más daganatos betegségek esetében. Rendszerint a nyelési nehézség, nyaki duzzanat és tartós rekedtség viszi orvoshoz a beteget.
Az onkológiai betegek gyógyulási folyamatában a legnagyobb szerepet a kezelőorvos jelenti - derült ki a Magyar Rákellenes Liga és a Szinapszis Kft. közös felméréséből, amelyet a partnerek a betegek és az egészségügyi dolgozók között kialakult viszony feltérképezése céljából kezdeményeztek a Nemzeti Rákellenes Nap alkalmából.
Április 10. a Nemzeti Rákellenes Nap, mely napon hazánkban 1993. óta a rákbetegség elleni küzdelemre, az egyén felelősségére és a korai felismerés fontosságára hívják fel a figyelmet. E napon született dr. Dollinger Gyula sebész, ortopéd szakorvos, a hazai rákkutatás úttörője.
A huszonnégy esztendővel ezelőtt alakult rangos civil szervezett a rák elleni küzdelem vezető társadalmi egyesülete, több mint negyven szervezettel, közel ötezer taggal.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.