
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsNehéz elhinni, de az egykori gyerekszínész, akiért ma az egész világ rajong, hivatalosan is belépett a 30-asok táborába. Zendaya Maree Stoermer Coleman útját nézve azonban tisztán látszik, hogy nem mindennapi karriert futott be, hiszen a színházi háttértáncostól és a reklámarctól egészen az Emmy-díjas drámai szerepekig és a legnépszerűbb hollywoodi szuperprodukciókig jutott. De vajon hogyan vált Oakland csendes kislányából korunk első számú globális ikonja?

Zendaya 1996. szeptember 1-jén született Kaliforniában, édesanyja pedig a California Shakespeare Theater tanára és igazgatója volt. A kis Zendaya lényegében a színházi kulisszák mögött nőtt fel, ahol kezdetben a jegykezelésben segített, miközben az ottani színdarabokból leste el a mesterség legmélyebb trükkjeit. Bár gyerekként rendkívül gátlásos volt – édesanyja egyszer még az óvodát is újrajáratta vele a szégyenlőssége miatt –, a színpadon teljesen átalakult. Táncolni kezdett, modellkedett, majd a Disney-csatorna Indul a risza! című sorozatával robbant be a köztudatba.

Később tudatosan bontotta le a tinisztár skatulyát. Amikor a K.C., a tinikém című sorozatát forgatta, producerként már kikötötte, hogy a karakterének harcművésznek kell lennie és tilos magassarkút viselnie. A Marvel-univerzumba is kalandosan került be, hiszen a Pókember-meghallgatáson még azt sem tudta, melyik filmről van szó a hatalmas titkolózás miatt. Végül MJ szerepében nemcsak a mozinézők szívét rabolta el, hanem a forgatások során Tom Hollandét is, akivel azóta is Hollywood egyik legnépszerűbb álompárját alkotják.
Az igazi áttörést a felnőtt drámai szerepek hozták meg számára. Az HBO Eufória című sorozatában nyújtott megrázó alakításáért kétszer is elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó Emmy-díjat, amivel a legfiatalabb díjazottá vált ebben a kategóriában. A Dűne-filmek és a Challengers című mozis siker után mára a filmipar és a divatvilág abszolút uralkodójává vált. Stylistjával, Law Roach-al alkotott párosa folyamatosan átírja a vörös szőnyeg szabályait, a vintage páncéloktól a kifinomult estélyekig. A 30. születésnapját ünneplő sztár bebizonyította, hogy a harmincas évei még csak a kezdete egy sokkal nagyobb és csillogóbb korszaknak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.