Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsA Londonban élő 51 éves Thomasina Tobin és 48 éves férje, Patrick szívleállást szenvedtek, mielőtt gyermekeik holtan találták őket egy spanyolországi jakuzziban, egy Valencia közelében található villában a nyaralásuk során.

A Londonban élő házaspár két tinédzser gyermeke fedezte fel a holttesteket a Cullera városában található, előkelő Cap Blanc lakóparkban múlt kedden. A boncolás előzetes eredményei szerint a házaspár „a fizikai kimerültséget követő akut stresszt” élt át, miközben megpróbálták kiszabadítani magukat. Ez vezethetett a szívük leállásához. Egy másik elmélet szerint egyiküket áramütés érhette, a párja pedig akkor halt meg, amikor megpróbálta megmenteni.
A valenciai Las Provincias című lap szerint:
Az előzetes elemzések arra utalnak, hogy az áldozatok szívleállását a fizikai kimerültséget követő akut stressz, valamint a kialakult kétségbeesett helyzet idézte elő.
Thomasina Tobin eredetileg az írországi Monaghan megyében található Castleblayneyből származott, míg férje, Patrick Új-Zélandról. A házaspár halálát kezdetben emberölési ügyként vizsgálták, miután mindkettejük testén sérüléseket és karcolásokat találtak, ám a szándékos bűncselekmény lehetőségét hamar kizárták.
A rendőrség jelenleg azt vizsgálja, hogy egy rendkívül ritka baleset okozhatta-e a halálukat. Ennek részeként egy ipari szakértő bevonásával már harmadszor vizsgálták meg a jakuzzit.
A szakértő egy bíró kérésére csatlakozott a rendőrségi vizsgálathoz, és a jacuzzi szívónyílásainak szívóerejét elemezte. A nyomozók azt vizsgálják, hogy a kád hidromasszázs-rendszere létrehozhatott-e olyan erős szívóhatást, amely miatt a házaspár a vízben rekedt. A Las Provincias szerint az első vizsgálatok alapján a túlzott szívóerő a kádban tarthatta a házaspárt, ami rendkívüli szorongást és kétségbeesett fizikai erőfeszítést válthatott ki, miközben megpróbáltak kiszabadulni a víz szorításából. A jelentés szerint a testükön talált karcolások is abból származhattak, hogy megpróbálták megmenteni egymást.
Egy másik lehetséges magyarázat szerint egyikük a jacuzzi feltételezett elektromos hibája miatt áramütést szenvedhetett, majd szívleállás következtében meghalt. A másikuk pedig akkor veszíthette életét, amikor megpróbálta megmenteni őt - írja a Mirror. Az ügy vizsgálata folytatódik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.