Mészáros Árpád Zsolt: Ha harminc éve másképp döntök, már nem élnék

Drámainak hangzanak a fenti sorok, és valójában ténylegesen egy drámai élethelyzetre utalnak. Nem titok, hogy Mészáros Árpád Zsolt alig lépte át a felnőttkor küszöbét, amikor megkapta a szörnyű diagnózist: rák… A fiatal színész egy balesetnek, vagyis inkább egy támadásnak hála szembesült még idejében azzal, hogy a veséjét megtámadta a halálos kor. MÁZS betegsége és gyógyulása után eltelt három évtizedben sokat foglalkozott az egészséges élethez vezető út keresésével, de nem egyszer, nem kétszer letért róla. Mert hedonista lélekkel áldotta meg őt a sorsa. A színész most a Borsnak adott egy interjút, melyben visszatekintünk a harminc évvel ezelőtt történtekre, és beszélünk arról is, hogy Zsolt egy ideje újra az egészségtudatos élet jó értelemben vett megszállottja.

Mészáros Árpád Zsolt:  A bordám nemcsak a vesémet, de egy abban kialakult, hat centis daganatot is megsértett

Bors: Finoman szólva is nagyon fiatalon megjártad a hadak útját. Ismert a történeted, de nyilván van olyan olvasó, aki nem tudja, min mentél keresztül. 

Mészáros Árpád Zsolt: Az ember, pláne ha fiatal és életerősnek, legyőzhetetlennek hiszi magát, nem veszi észre, ha baj van. Ez velem is pontosan így történt. Beszéltem már erről, így csak röviden: Huszonegy éves voltam, amikor egy szerelmi féltés miatt engem lehajítottak a színpadról és a mikroport eltörte a bordámat, ami pedig megszúrta a bal vesémet. Másnap véres volt a vizeletem, ami miatt bementem a kórházba. Ekkor derül ki, hogy a bordám, nemcsak a vesémet, de egy abban kialakult, hat centis daganatot is megsértett. 

 Azóta élek egy vesével… 

Bors: Szinte még gyerekként, egy ígéretes karrier elején mit érez az ember, ha közlik vele, hogy daganatos beteg? 

MÁZS: Nagyon hirtelen, villámcsapásként tudatosodott bennem, hogy milyen törékeny is az ember. Minden egy csapásra megváltozott, hiszen aktív fiatalember voltam. A nyíregyházi színház egyik nagy reménysége. Csajoztam, jól néztem ki, sportoltam és hitem szerint megtettem mindent, hogy jó egészségnek örvendjek. Hatalmas ébresztő pofon volt ez a sorstól. Persze a pofon nem a diagnózis pillanatában csattant, hiszen akkor bekapcsolt a túlélési ösztönöm és megpróbáltam a megoldásokat megtalálni. 

Bors: Vagyis?

MÁZS: Elkezdtem autodidakta módon tanulni, vagyis információkat gyűjteni. Foglalkoztam anatómiával és mindent, de mindent megpróbáltam megtanulni a daganatfajtákról. Maradjunk annyiban, hogy ez 1996 környékén nem volt olyan egyszerű, mint ma. A betárcsázós internet korában ez komoly kihívás volt. Időközben a kórházba érkeztek olyan fiatal orvosok, akik követték az új kor szavát és a hagyományos orvoslás mellett teret adtak a természetgyógyászat módszereinek is. Ezeket a segítségükkel tanulmányoztam. Ebben Varga József professzor is segített, aki megengedte, hogy olyan vizsgálatokat és kezelésmódokat is láthassak, amik még nem voltak közismertek. Gyakorlatilag beköltöztem a kórházba és az etikai szabályok szigorú betartása mellett  folyamatosan figyeltem, tanultam. 

Bors: Ha jól tudom, a „kutatómunka” végül messzire vitt...

MÁZS: Az információéhségem elvitt Kínába, Tibetbe, Grúziába is és elmerültem a keleti kultúrában, ahol a természetes gyógyászat nagy hangsúlyt kap már évszázadok, sőt ezredek óta és ahol ezt a tudást ötvözik, ötvözték a modern orvoslással.

Az utazások előtt sem voltam szent ember és a tapasztalásaim sem tettek azzá. Kipróbáltam én mindent az ég világon. Szívtam füvet is, amikor arról hallottam, hogy milyen jótékony hatásai lehetnek egy daganatos beteg számára. 

„Nem lettem szent ember, de nem is ez volt a cél...”

Bors: Mondjuk ki, neked sikerült természetes úton legyőznöd a betegséget, hiszen visszautasítottad a kemoterápiát és ennek már több mint három évtizede!

MÁZS: Igen, de szögezzük le, azt nem tudom, hogy miként hatott volna rám az a kezelési mód, hiszen nem próbáltam ki. Vagyis nem azt mondom, hogy az európai modern orvoslás nem hatékony, inkább azt, hogy az orvosokkal konzultálva nem kell és szabad elvetni az emberiség évezredes, ősi tudását sem. Szerencsém is volt, mert akkoriban volt egy nagyon jó barátom, Tucker András rendező, aki a színészházban szobatársam volt és aki remekül értett az internethez, vagyis kinyílt számomra a világ és volt lehetőségem az átlagnál jobban tájékozódni a lehetőségekről, amit a világ kínált egy daganatos beteg számára. 

Bors: Az utazások során milyen szellemiséget szívtál magadba, ami a mai napig veled maradt? 

MÁZS: Nehéz lenne ezt röviden megválaszolni. De teszek rá egy kísérletet. Az történt, hogy akartam látni száz éven túl is jó egészségnek örvendő embert, hogy tudjam, pontosan hogy kell élni ahhoz, hogy ez megadasson. Szerettem volna megismerni például a tibeti ember gondolkodásmódját. 

Persze, ahogy mondtam, nem lettem szent ember, de nem is ez volt a cél. 

Bors: Kijelenthető, hogy ezek az utazások mentették meg az életed? 

MÁZS: Ha címlapmondat kell, akkor igen. Ha harminc éve másképp döntök, már nem élnék. Egyébként pedig ténykérdés is, hiszen élek, és az orvosok is elmondták, hogy nem voltam épp jó úton a hosszú élet felé, amikor szembesítettek a bajjal. Hat és fél centis volt a daganat, amikor diagnosztizáltak, és egy hét múltán, amikor kivették a vesémet, ugyanaz a sejtburjánzás már közel tíz centis volt. Ugyanakkor, mondom még egyszer, mert nagyon fontos: Ezzel nem azt szeretném sugallni, hogy minden ráktípusra ott a gyógymód valahol messze a természet lágy ölén. Ez csupán az én történetem… 

Bors: Amely történet most is íródik, hiszen folyamatosan foglalkozol az egészségeddel. 

MÁZS: A két történet szervesen összefügg. A betegségem idején én egy úgynevezett interferon kúrát használtam. Ezt a fehérjét természetes úton is termeli a szervezet, de nálam a kúrával megsokszorozták a jelenlétét. Három éven át alkalmaztam ezt a módszert, szigorúan orvosi felügyelet mellett. 

Aztán jött a Covid és fel kellett vennem az oltást… Maradjunk annyiban, hogy a mai napig bánom! Onnantól kezdve mindig beteg voltam. Hol arcüreg, hol homloküreg, hol pedig fülgyulladásom volt. Eleinte az orromnak tudtam be, de miután erről beszélgetni kezdtem olyan barátaimmal, akik jártasak természetgyógyászatban, eljutottam egy Amerikából tizenhat évvel ezelőtt indult életmódprogramhoz. Nem részletezem, de azt elárulom, hogy ezt követem február óta létrehoztunk egy egyesületet is, aminek a célja, hogy minél több emberhez eljuttassuk a módszert, amivel az egészség útján járhatnak. A későbbiekben szeretnénk akár iskolai programokat is indítani. Mert szerintem nincs ma fontosabb, mint az egészségtudatos életre nevelés. Emellett persze a pénzügyi tudatosságra nevelés is nagyon fontos lenne, de ezt csak zárójelben hagyom itt. 

Bors: Azért mond, hogy nem tagadsz meg magadtól minden hedonista örömöt! Mégis csak te vagy MÁZS!

MÁZS: A minőségi élet része a jó vörösbor. És én nem is állítom, hogy nem akarok borozgatni egy csendes nyári estén. Vagy a haverokkal legurítani pár sört egy sakkparti alatt. Rövidital egyáltalán nem iszom, nem élek drogokkal, de még csak nem is dohányzom. Vagyis már nem égetem két végén a gyertyát, de nem is lököm el magamtól az élet sava-borsát. 

Bors: Igen?

MÁZS: Az úgynevezett superfoodok rendbe tettek, vagyis rátettek a helyes útra. Ötvenhárom éves vagyok és minden nap sportolok. Leginkább bokszolok és azt gondolom, hogy nagyon jó fizikai állapotban vagyok. Nem tagadok meg semmit magamtól. Szalonnát is eszem, ha azt kívánom. De tartok különböző kúrákat is. Közben élem az életem. Most a gyermekemmel vagyok a játszótéren és éppen tíz másik lurkóra is figyelek több szülővel. Most jó…