Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsBizonyára sokakkal megesett már az, hogy hiába kerestek valakit telefonon keresztül, csak nem sikerült elérni. Meglehet, emögött nem az elfoglaltság állt, vagy hogy az illető nem vette észre, hogy hívják: a szakértők ugyanis nemrég kiderítették, a Z generáció tagjai szinte bármit szívesebben megtesznek, mint hogy felvegyék a telefont, mivel a váratlan beszélgetések szorongást válthatnak ki belőlük.

Sophie Riegel, a generációk közötti kapcsolatokra szakosodott bestselleríró szerint a 14 és 29 év közöttiek a telefonon keresztüli kommunikációt gyakran stresszesnek, kínosnak és érzelmileg megterhelőnek tartják, és inkább a szöveges üzeneteket részesítik előnyben. Amellett is érvelt, hogy az idősebb generációnak előbb írásban kellene üzennie a fiatalabbaknak, így tudatva velük, hogy hamarosan felhívják őket.
Riegel a cikkében egy 2024-es tanulmányra hivatkozott, amely szerint a 18 és 34 év közöttiek negyede soha nem fogadja a telefonhívásokat, míg a 70 százalékuk inkább az SMS-eket preferálja. Ugyanez a tanulmány azt is kimutatta, a fiatal felnőttek több mint fele a váratlan hívásokat a rossz hírekkel hozza összefüggésbe. Riegel továbbá kitért arra, egy szöveges üzenet fogadása lehetővé teszi az érintett számára, hogy felkészüljön a válaszadásra. Azt is kiemelte, egy telefonos beszélgetés könnyen elnyúlhat, míg egy szöveges üzenet esetében a válasz másodpercek alatt megérkezhet, jobban át lehet gondolni, a beszélgetés pedig bármikor visszanézhető.
Végezetül, a probléma megoldására Riegel kompromisszumot javasolt a két generáció között: a Z generációsoknak az tanácsolta, ha éppen ráérnek, akkor vegyék fel a telefont, míg az idősebbeknek azt, hogy ne vegyék személyeskedésnek, amennyiben valaki nem tud azonnal válaszolni. Zárásként azt indítványozta, a váratlan hívásokat mindenki kizárólag az igazán sürgős esetekre tartogassa.
Így, amikor váratlanul megszólal a telefonom, tudom, hogy nagyon fontos hívásról van szó, és fel is veszem
– tette hozzá, a Daily Mail beszámolója szerint.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.