
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsA súlyos motorbaleset, a kórházi hónapok, a műtétek sorozata, a fájdalom és a kényszerű mozgáshiány nemcsak lelkileg, hanem fizikailag is alaposan megviselte. Miközben a kórházban a gyógyszerek, az állapota és a hosszú kezelés miatt Horváth Éva nagyon lefogyott, a hazatérése után éppen ellenkező folyamat indult el.

„Volt egy időszak, amikor a kórházban nagyon lefogytam a gyógyszerektől, a kritikus állapotomtól és a kilátástalanságtól. Aztán kijöttem, elkezdtem enni, és semennyit nem mozogtam. Nem azért, mert lusta voltam, hanem egyszerűen képtelen voltam. A testem nemcsak megváltozott, hanem eldeformálódott. Nem egyszerűen néhány plusz kilóról beszélünk, már nem ismertem magamra.”
Odaálltam csukott szemmel a tükör elé, és olyan drasztikus fotókat készítettem magamról, amik őszintén elborzasztottak.
„Sokkolnom kellett magam a valósággal. A lábam se volt jó, az alakomról nem beszélve. Ez nem egy szülés utáni változás volt, hanem egy teljes átalakulás. Borzasztóan éreztem magam. Korábban, ha voltak rövidebb nehéz időszakok az életemben, akkor tudtam abból töltekezni, hogy a testemmel jóban voltam, most azonban az is cserben hagyott” – kezdte Horváth Éva.

A lábával kapcsolatos kálváriája közben tovább nehezítette a helyzetét, hogy a balesete után komoly sérülésekkel, több műtéttel és hosszú rehabilitációval kellett szembenéznie, a felépülés pedig rengeteg fájdalommal járt. „Amit az elmúlt időszakban fájdalom tekintetében elviseltem, az emberfeletti volt. Ebben az állapotban úgy éreztem, hogy az evés az egyetlen, ami nekem boldogságként maradt. Ez lett azon kevés dolgok egyike, amiben örömet találtam” – vallotta be Horváth Éva, aki éppen ezért a fogyásnál sem akart újabb szigorú, önsanyargató diétát választani, nem szeretett volna mindent megvonni magától, inkább fokozatosan változtatott. „Sokat mantráztam magamnak, hogy túléljem a fájdalmat, ami sikerült is. Mégsem tudtam ugyanígy mantrázni a fogyást. Sokszor eszembe jutott a kérdés, hogy ha a csontomat ki tudtam növeszteni, lefogyasztani miért nem tudom magam? A testemnek olyan dolgokat kellett végigcsinálnia, amiket korábban elképzelni sem tudtam, mégis képes volt rá. A fogyás terén azonban mintha valami blokk lett volna bennem.”
Végül a 90:10 aranyszabály és a gyógynövények segítettek. Ugyanis az én koromban 90%-ban határozza meg a súlyunkat és fogyásunkat az, hogy mit eszünk és azzal mit kezd a szervezetünk, és csak 10%-a mozgás.
„Ezt követi az én módszerem, ami egyrészt csökkenti az étvágyam és amit megeszem, az megfelelően tud hasznosulni, nem lesz azonnal súlyfelesleg belőle. Van ebben az étvágykorrektorban egy kortalanító pápafűnek nevezett kis csoda, amit sokszor csak a szervezet lomtalanítójaként becéznek. Fontos a szerepe abban, hogy a test zsír- és cukoranyagcseréje egyensúlyban legyen. Vagy ott van az indián fügekaktusz, ami kontroll alatt tarja az étvágyat, mivel a rostjai megkötik a zsírok egy részét, így pedig hamarabb jön a teltségérzet és nem kell túlennem magam, már csak azért sem, mert újabban sokkal kevesebbet kívánok” - magyarázta az ismét bomba formát öltött híresség, akinek a hasi zsírral gyűlt meg a baja leginkább.

"Megfigyeltem, hogy az elmúlt bő egy évben a hasamra híztam a leginkább. Ezt pucolta le a japán gobó. Ez ugyanis a hasi zsírok mérséklésének a bajnoka. Nem beszélve arról, hogy segít fenntartani a normál vércukorszintet, így pedig nem tör rám egyik pillanatról a másikra egy éhségroham. Szeretem, hogy nem kell behúzni a hasam, nem plötyedt már, nem utolsó sorban pedig beleférek a baleset előtti ruháimba és merek újra tévében szerepelni. A napi rituálém része egy fermentált kis turmix is, amihez ez az egész asztal kicsi lenne, hogy minden alkotóelemet felsorakoztassak. Ezért egy praktikus port használok, benne vannak a gyógynövényeim, plusz alga, paraj, egy rakatnyi rost, bogyós gyümölcsök és olyan kollagén, ami abban segített, hogy a bőröm is lekövesse a fogyást és ne kelljen magam után húzni” – tette hozzá Éva, akinél a fogyása látványos eredményt hozott. A környezete is észreveszi a különbséget, ő maga pedig még mindig nehezen hiszi el, amit a tükörben lát. „El sem hiszem az eredményt. Lépten-nyomon megállítanak az utcán, hogy milyen csinos vagyok, hogy csináltam. Sokan nem hiszik el, hogy a saját erőmből fogytam le, pedig a kemikáliákat nagyon elítélem.”
Nekem fontos volt, hogy ezt a saját utamon, a saját tempómban érjem el. Hiszek a természetességben, azt gondolom, itt az idő, hogy visszatérjünk a régi, évszázados módszerekhez, hogy kerekebb életet élhessünk
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.