
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsMonique Covet életútja nem mindennapi vargabetűkkel van tele és ezt a rögös utat ismerve könnyen azt hihetjük, hogy őt magát is ismerjük. A felnőttfilmes ipar egykori csillaga ráadásul nem először találkozott Hajdú Péter műsorvezetővel, aki ismét kísérletet tett arra, hogy megfejtse a megfejthetetlent. A Beköltözve Hajdú Péterhez soron következő epizódjának vendége Monique Covet, vagyis Visi Mónika. A Bors pedig Hajdú Pétert kérdezte arról a 24 óráról, amit együtt töltöttek.

Bors: Nem furcsa valakivel eltölteni egy napot, akinek szó szerint minden porcikáját ismeri a világ és persze te is? Könnyű ettől a ténytől elvonatkoztatni?
Hajdú Péter: Nem. Minden esetben, így Monique Covet esetében is a témára koncentráltam. Nála persze adott, hogy anno egy olyan pályán mozgott, amiben finoman szólva is kijárulékozott országnak, sőt ténylegesen a világnak, de éppen ettől válnak még izgalmasabbá számomra a kérdések.”
Ki is ő valójában és mit takargatott azzal, hogy mindent megmutatott?
„Vele beszélgetni valódi szakmai kihívás.”
Bors: Monique Covet évtizedeken át a férfiak fantáziájának egyik főszereplője volt. Te mit láttál meg benne a kamerák előtt és mögött: a szexszimbólumot, a provokatív nőt vagy egy egészen más személyiséget, akire nem számítottál?
H. P.: Ha valamit nem láttam most benne, az éppen a szexszimbólum. De nem is ezt kerestem, hiszen az mégiscsak egy ténykérdés, aminek egy mélyinterjúban nincs valódi szerepe, hiszen éppen ez az, amit mindenki láthat még ma is. Monique Covet egy csinos nő, akit a gyermekkori szenvedései nagyon sokáig meghatároztak. Rendkívül érdekes ugyanakkor, ahogyan kirajzolódik az életútja. Egy felnőttfilmes szupersztárból vált érett nővé, aki képes volt a javára fordítani minden nehézségét, amivel szembe kellett néznie élete során. Ezt a tapasztalatát pedig egyfajta tanácsadóként állítja most mások szolgálatába, ami nemcsak hasznos lehet, hanem dicséretes is. Remek példája annak, hogyan kell limonádét csinálni a citromból, citromokból, amit az élet ad.”

Bors: Most, hogy egy egész napot eltöltöttél Monique Covettel, áldozatnak látod őt, vagy győztesnek?
H. P.: Nyilván áldozat volt, hiszen tudjuk és a Beköltözvében is hosszan mesél arról, hogy az édesapja mennyit és milyen módszerességgel bántotta az egész családot, különösképpen őt. Ennek lett az eredménye, hogy nagyon fiatalon elmenekült és kiutat keresett. Így került bele a felnőttfilmes iparba, ami megadta számára a biztonságot, anyagi értelemben is. Nem tudom megítélni, hogy nyomtalanul eltűntek-e a korán szerzett traumái. De tény, hogy ma sem egy boldog családban él, hanem ma is az igazit keresi. Lehet, hogy éppen megtalálta, de amikor utoljára a Frizbiben járt, akkor is volt egy kapcsolata és… Azt hiszem, hogy mindaz, amin átment, nagyon erősen rányomta a bélyegét a sorsa alakulására. Hogy győztes-e? Mindenképpen, hiszen él…”
Bors: Egy ilyen „ottalvós” műsorban előbb-utóbb lekerülnek az álarcok. Mi volt az az intim vallomás vagy váratlan mondat, amelyre egyáltalán nem számítottál, és amelyet egy hagyományos interjúban valószínűleg soha nem hallottál volna?
H. P.: Egy ponton rákérdeztem, hogy volt-e szexuális kapcsolata ismert politikussal, ő pedig gondolkodás nélkül igennel felelt. Ahogyan azt is beismerte, hogy egyéb hírességgel is volt már dolga.”
Itt kérdeztem rá arra is, hogy egyfajta eszkort szolgáltatás keretében történtek-e a dolgok. Erre nem érkezett válasz, de az én értelmezésemben ez is egy válasz volt.
Bors: Zárszóként… Milyen képed alakult ki a nap végére Monique Covetről?
H. P.: Ahogy a Biblia is mondja: Ne ítélj, hogy ne ítéltess! Megismertem egy mélyen emberi történetet, én most megismertem az ő életútját jóval alaposabban, mint korábban, hiszen a formátum erre bőven enged teret. Monique Covet egy könnyen kedvelhető nő...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.