Emberfeletti bátorsággal életeket mentett a főváros utcáin – Péch Géza ’56-os mentősofőr tragédiája

• Embermentés fegyver nélkül: Péch Géza önkéntes mentősofőrként, golyózáporban szállította a sebesülteket a Péterfy Sándor utcai kórházba, függetlenül attól, melyik oldalon álltak.
• Az ávós besúgó árulása: a levert forradalom utáni ellenállásban is részt vett, ám végül egy olyan ügynök adta kézre, akinek korábban maga mentette meg az életét.
• Emelt fővel a halálba: a koncepciós per végén kivégzett 28 éves mártír az akasztófa alatt is a jogtalan ítélet ellen tiltakozott, és a hazát éltette.

Az októberi események forgatagában sokan keresték a helyüket, de akadtak olyanok, akik azonnal a cselekvés mezejére léptek. Az 1956-os forradalom kitörése után egy fiatal üzemmérnök, Péch Géza sem habozott, amikor meglátta az utcákon heverő sebesülteket és a romok között rekedt embereket. Emberbaráti indíttatásból önkéntes mentősofőrnek jelentkezett a Péterfy Sándor utcai kórházban, hogy fegyver nélkül, a golyózápor közepette segítse a rászorulókat. A piarista diákból lett Ikarus-gyári szakember a legkeményebb harcok idején is az önzetlen emberséget választotta a puszta szemlélődés helyett.

Hogyan lett egy bátor mentősofőrből az 1956-os forradalom elfeledett mártírja?

A budapesti utcákat járó fiatalember számára nem számított a sebesült származása vagy meggyőződése. Forradalmárok, súlyos sérülést szenvedett civilek, sőt ÁVH-sok és szovjet katonák egyaránt megfordultak a rögtönzött vöröskeresztes zászlóval felszerelt, szétlőtt mentőautóban. 
Lambrecht Miklós, az önkéntes mentőszolgálat vezetője így emlékezett rá: 

Hősies mentés fél kézzel a szovjet tankok árnyékában

Géza a saját testét sem óvva vett részt a háborús pokolban. November elején egy mentés során a karját érte a szovjet tankból leadott lövéssorozat, ő azonban fél kézzel kormányozva is bejuttatta a súlyos sérültet a kórházba, dacolva a folyamatos életveszéllyel.

A fegyveres harcok elcsendesedése után sem tudott és akart beletörődni a történtekbe. Aktívan bekapcsolódott a politikai ellenállásba: röplapokat terjesztett, részt vett a decemberi asszonytüntetés szervezésében, és egy hiteles, a forradalmat a maga valóságában bemutató kiadvány, egy úgynevezett „ellen-Fehér Könyv” összeállításán dolgozott.

A bécsi út és a végzetes árulás

Amikor Bécsbe szökött, hogy kapcsolatot keressen a nyugati emigrációval és megtalálja a csalódások után külföldre menekült volt feleségét és gyermekét, még nem sejtette, hogy ez a lépés megpecsételi a sorsát. A bécsi útja után hazatért Magyarországra, és vállalta, hogy az osztrák határon át segít menekülni a politikai rendőrség által körözött szabadságharcosoknak.

Vesztét végül a sors kegyetlen játéka okozta. Egy olyan besúgó – a Kecskeméti fedőnéven jelentő Harangi Zoltán – juttatta a hatóságok kezére, akinek életét korábban éppen ő mentette meg a Péterfy-kórházban.

Emelt fővel a megtorlás gépezete előtt

Péch Gézát 1957. február 10-én tartóztatták le, majd a koncepciós eljárás során a nyugati titkosszolgálatok által pénzelt mozgalom vezetőjének állították be. Első fokon még életfogytiglani börtönre ítélték, de a megtorlás ügyészei súlyosításért fellebbeztek, így a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa halálbüntetést szabott ki rá.

Rabtársa, dr. Tóth István visszaemlékezése szerint az akasztófa felé haladva még teli torokból kiáltotta a zárkák felé: 

Utolsó szavaival a keresztény, szocialista Magyarországot éltette, mielőtt 1958. április 22-én, alig 28 évesen kioltották az életét.

Nézd meg a videót is a témában: 

Ezek a cikkek is érdekelhetnek: