Testi sértés és rongálás vádjában találta bűnösnek a bíróság Demcsák Zsuzsa volt férjét, Kiss Józsefet, egyedül a lopás vádja alól mentették fel a férfit. Az ítéletet nem fogadta el, fellebbezett.
Egy Drezdában élő magyar rendőrnő, Koleszár Adrienne az internet egyik új sztárja. A fitneszversenyzőt már százezrek követik a világhálón. Felettesei nem látnak kivetnivalót a lány sztárságában.
Még a nyár előtt elítélhetik Demcsák Zsuzsát, akit ittas vezetésen kaptak a zsaruk. A bírósági eljárás során most kiderülhet, mi mindent követett el eddig az utakon.
Beigazolódni látszanak a pletykák: Marsi Anikó férje sem marad munka nélkül. A sportriporter barátja, Héder Barna lobbizik azért, hogy a királyi tévénél dolgozzon Palik.
Kiss László bocsánatot kért áldozatától, Takáts Zsuzsától, aki számára nem volt menekvés, noha az erőszakolók célpontja vélhetően nem is ő, hanem a barátnője volt.
Jogerősen kilenc évre ítélte a bíróság a nyolcvanéves T. Istvánt. A Vodkás Pista becenevű férfit korábban halálra ítélték, regény és film is készült róla.
A Nagy Duett sztárja még várandóssága elején jár, így érthető okokból egyelőre titkolni szerette volna a gyermekáldást, de a környezetének szemet szúrt állandó jókedve, étvágya és óvatos mozgása.

Minden versenyt megnyert, amin elindult, de A Nagy Duett máris véget ért Pál Dénes számára. Partnerének, Demcsák Zsuzsának nem bocsátják meg a nézők a piás vezetést.

A három közül egyik támadó sem ismeri el a 17 éves gimnazista megerőszakolását, egymásra tesznek terhelő vallomásokat. A keszthelyi strandon meggyalázott lány nem emlékszik semmire, így a DNS-teszt dönt.

Több mint tizenhat együtt töltött év, s három közös gyermek után döntött úgy a mesterfodrász és exmodell felesége, Ágnes, hogy külön folytatja tovább. A szerelem elmúlt, de a barátság megmaradt.

Kis Grófo szombat este tízezres tömeg előtt bizonyította, hogy nem véletlenül hívják bulibárónak. A mulatós sztár első nagyzenekaros élő showműsorán a zenészek neki húzták, még Majka és Curtis is.

Fizikailag jobban van, a lelke azonban nem gyógyul a 18 éves Sz. Viviennek, akit brutális módon megerőszakolt a vele egyidős T. Patrik. A fiatal lány kórházi ágyán beszélt állapotáról a Bors újságírójának.
Életmentő vakcinát hord magánál Kautzky Armand. A színész próbálja elkerülni, amit már egyszer átélt: allergiás sokk után összeomlott a keringése – halálközeli élményei is voltak.
A kitépett oldalt nem, csak a neveket közölte a Borssal a 100 leggazdagabb magyarról szóló magazin kiadója. Köztük van Lázár...
Ötvenhárom évesen ráébredt: korábbi életmódja nem teszi lehetővé, hogy még jó pár évig boldog és sármos férfi legyen. Most életmódot és frizurát váltott a színész.
Péntek délelőtt Csobot Adél és Istenes Nátán elhagyhatta a kórházat. A babáért és a kismamáért a büszke apuka érkezett, akinek kezében rutinosan állt a hordozó.
Egyedülálló orvosi iratok bukkantak fel Karinthy Frigyes agyműtétjének részleteiről a Központi Antikvárium árverésén. Az író unokája, Karinthy Márton szerint korábban ellophatták a svéd klinikáról.
Nem szokatlan a Viasat3 meztelen valóságshow-jában szereplő Bencének, hogy mutogassa magát. A civilben amerikai focizó játékost ugyanis egy évre tiltotta el a szövetség, amiért egy meccsen hímtagját mutogatta. A nézők harmada gyermek volt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.