A közeli étteremben állítólag azt mondta: felköti magát, ha nem kap inni. Az állami gondozott fiúnak senkije sem volt, magányosan élt, és sajnos úgy is halt meg.
Családja nem volt, a barátai és Linda nevű rajongója az utolsó percig a kezét fogva ültek az ágya mellett, míg hétfő reggel örökre le nem hunyta a szemét. A dalszerző 70 éves volt.
A kertészmérnök úgy véli, a csodálatos gyerekkorának köszönheti hosszú életét, jelenleg két könyvön is dolgozik és országszerte ismeretterjesztő előadásokat tart.
Három adótartozást halmozott fel Weisz Fanni, akinek kft.-je jelenleg kényszertörlés alatt áll. A gyönyörű modell 2023-ig nem alapíthat új céget. Egy barátja szerint a modell földje is veszélybe kerülhet. Fanni a Borsnak állítja:...
A kézilabdázó Tomori Zsuzsanna után újabb sportolót értek ittas vezetésen. Az úszó Verrasztó Dávid jogosítványát bevonták, szponzori gépkocsiját elvették.
Kivágott egy darabot zárkatársa lábszárából egy budapesti rab, majd megette. A férfit hiába vizsgálták elmeorvosok, nem találtak nála semmilyen elmezavart.
<p>Másodvirágzását éli a volt műsorvezető, elmondása szerint nagyon jól érzi magát. Kiegyensúlyozott, boldog: lehet-e ehhez köze egy jól működő párkapcsolatnak?</p>
Súlyos betegséggel küzd Szita Bence nevelőapja. Gyöngyi Sándor nemrég egy komoly, négyórás műtéten esett át. A győri kórházban fogadta a Bors munkatársait, akiknek őszintén beszélt arról, hogyan vette fel a harcot a a gyilkos kór ellen.
Megdöbbentő információra bukkant a Bors. Egy történész megtalálta azokat az ügynökjelentéseket, amik a két éve elhunyt színésznőt próbálták befeketíteni. Psota Irénről azt hitték, hogy a francia hírszerzésnek kémkedik.
Stohl András szerint ő csak teszi a dolgát és hajnaltól éjjelig dolgozik. Vállalja a szabad szájú rosszfiú szerepét. Pataki Zita azt állítja, hogy Buci csupa szív ember.
Új BMW-vel jár Sztojka Iván. Az ő nevén van? Ha igen, máris beszállhat az árával a 100 milliós bűnügyi költség törlesztésébe. Utána fizetheti a megölt kézilabdás apjának a 16 millió forint rá eső részét.
Túl a hatvanon is vonzó, csinos nő Balázs Klári. Az énekesnő mindent meg is tesz a szépségéért, elsőre talán bizarrnak hangzik, hogy elalváshoz pelenkát használ, de ezzel is csak az arcát védi.
Óriási bulival ünnepelték rokonai és barátai Sztojka Ivánt, aki négy évvel előbb szabadult a Marian Cozma megölésében való részvételért kapott büntetéséből.
Valami történni fog, ezért most le kell tennie a telefont – ezt mondta utoljára szerelmének a 23 éves férfi, majd megtörtént a szörnyű tragédia. Richárd édesanyja öt év után a második gyermekét is elvesztette.
Megint keresztbe tett a magyar utasoknak a Ryanair. Múlt vasárnap a cég pilótája csomagok nélkül akart elrepülni Budapestről a Kanári-szigetekre. Az utasok most nem hagyták magukat: elállták a gép útját.
Magyar résztvevője is lesz a Forma–1 mezőnyének a Hungaroringen. Jánvári Zsolt, a Haas csapat autóvillamossági szerelője a hazai futamot várja a legjobban.
Leghíresebb rádiós és tévés műsorvezetőink árulták el, hogyan ismerkedtek meg a fiatal, dögös Liptai Claudiával. Bochkor igazi macsóként közeledett, míg Tilla egyszerűen levetkőzött előtte.
Lassan két éve, hogy Nótár Mary viharos körülmények közt távozott előző menedzsmentjétől, és azóta inkább maga tolja a szekerét. A hétvégén a debreceni Campus fesztiválon táncoltatta meg a közönséget.
A Tanár című sorozat kirúgott főszereplője talán sosem tudja meg, pontosan miért is küldték el. Mert az indok, miszerint Nagy Ervinnel nem játsszák el hitelesen az egymással évődő párt, szerinte nem igaz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.