Dátum tartomány
Cikk típusa
Rovatok
Szerző szerint

265. oldal - Délmagyar


Benkő Lászlót nagyon megijesztette az orvos

Benkő Lászlót nagyon megijesztette az orvos

Benkő László szemét megműtötték, pontosabban a bal szeme alatt kitüremkedő sebből vettek szövetmintát az orvosok. Mindezt azért, hogy kizárhassák a legrosszabbat, vagy időben beavatkozhassanak, amennyiben szükséges.

Bajor Imre állapota sokkolta a gyerekeit

Bajor Imre állapota sokkolta a gyerekeit

Villámcsapásként érte a hír Bajor Imre családját, hogy a színész nagybeteg. Sikerült az állapotát mindenki elől eltitkolnia. Olyan ügyesen, hogy csak a lánya szalagavatóján derült ki: bottal jár.
30 millióról mondtak le Erdei Zsolték

30 millióról mondtak le Erdei Zsolték

A Bors számításai szerint akár harmincmillió forintot is „bukhat” az Erdei Zsolt gáláját rendező cég, amiért a SYMA-csarnok vagy a BS helyett a kis kecskeméti létesítmény lesz a szombat esti helyszín.
Erotikus verseny lett A Nagy Duettből

Erotikus verseny lett A Nagy Duettből

Dundika kivillantotta tökéletes hasát, Szandi keble mintha megnőtt volna, Sarka Kata pedig olyan dögös volt, hogy a rajongók csak nézték, és elfelejtettek szavazni rá. Az estét a jó csajok vitték el.
Stadlert kiengedték a börtönből, hazatérhetett

Stadlert kiengedték a börtönből, hazatérhetett

Hazaengedték a börtönből Stadler Józsefet – értesült a Bors megbízható forrásból. Amint arról korábban beszámoltunk, a juhászból lett milliomos egészségi állapota az utóbbi időben nagyon megromlott, többször kórházba kellett vinni.
Hazatér Hongkongból Wolf Kati ?

Hazatér Hongkongból Wolf Kati ?

Nemrég férje érdekében feláldozta karrierjét Wolf Kati, s férjét követte Hongkongba. Az énekesnőt most azonban erős honvágy gyötri. A család hamarosan hazatér Hongkongból, ám azt még nem tudni, végleg itthon maradnak-e.
Öngyilkos lett Kelemen Anna nagy szerelme

Öngyilkos lett Kelemen Anna nagy szerelme

Talán már abban bízott Kelemen Anna, hogy megtalálta igazi párját. Különös szerelmükről, s az észak-európai illetőségű férfiről kevesen tudtak. Annácska a közelmúltban rettenetes hírt kapott…
Egymás gyermekeit szereti Hegyi Barbara és Zorán

Egymás gyermekeit szereti Hegyi Barbara és Zorán

Aki nem ismeri őket, úgy gondolja, hogy Hegyi Barbara a hevesebb kettejük közül, Zorán pedig maga a nyugalom megtestesítôje. A színésznő azonban egy korábbi interjúban elmesélte: pont fordítva van. Ám ő humorérzékével remekül állja a sarat.
Dolly: A tucatság nekem nem jön be

Dolly: A tucatság nekem nem jön be

Egy pesti szálloda aulájában találkoztam Dollyval, aki zenésztársával, Kékes Zoltánnal érkezett az interjúra. Jókedvű nevetésünk percek alatt megtöltötte a teret és felhívta ránk a többi vendég figyelmét. A megbeszélt egy óra helyett...
Külföldre szökhet Biszku Béla

Külföldre szökhet Biszku Béla

Megszüntette a bíróság Biszku Béla lakhelyelhagyási tilalmát, így az egykori belügyminiszter szabadon mozoghat már az országban, és mivel útlevelét sem vonták be, külföldre is utazhat.
Már a barátaival sem beszél Bajor Imre

Már a barátaival sem beszél Bajor Imre

Szívesen érdeklődne a kollégája hogyléte felől Oszvald Marika, a megkeresésére azonban senki sem válaszol. A színész és felesége a jelek szerint elzárkóztak még a közeli barátaik elől is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.